
A 10 legjobb őrségi étel
Az Őrség megismeréséhez túrázhatunk a szerek között, ellátogathatunk
a fazekasmesterekhez és megkóstolhatjuk a régió jellegzetes ételeit.
Válogatásunkban az Őrség 10 jellegzetes és ízletes receptjét
adjuk közre:
10. Rántott leves kaporral
Laza rántást készítünk. Ha kissé lehűlt, egy marék
apróra vágott kaprot teszünk bele. Hideg vízzel felengedjük, sózzuk. Forrás
után pár kanál búzadarát
szórunk bele, ha összefőtt, tejfölt is adhatunk hozzá.
9. Hajdinamálé
Két csésze hajdinalisztet, egy kávéskanálnyi sót, két evőkanálnyi
cukrot és két csésze aludttejet jól összekeverünk. A híg pépet
jól kizsírozott tepsibe töltjük, tetejét zsírral és tejföllel
megöntözzük. Forró sütőben
fél óra alatt pirosra sül.
8. Vargányaleves
A jól megmosott szárított vargányát puhára főzzük, sózzuk, egy
gyenge rántással összeforraljuk. Apróra kockázott krumplit
teszünk bele.
7. Őrségi gánica
Három nagy krumplit meghámozunk, felkockázunk, és erősen sós
vízben megfőzünk. Összetörjük, majd elkeverjük a saját levével.
Felkockázunk és
zsírjára sütünk kb. 15 dkg füstölt szalonnát. 35 dkg lisztet
zsír nélkül, enyhén lepirítunk. A lepirított lisztet hozzáadjuk
a sült szalonnához,
majd a pürés krumplival masszává dolgozzuk. Kizsírozott tepsibe
szaggatjuk, sütőben átforrósítjuk és frissen, forrón tálaljuk.
Köretként is adhatjuk.
6. Fenyőalja gomba, egészben sütve
Az alaposan megmosott, leforrázott, majd szárazra
csöpögtetett fenyőalja gombákat egy zsírral jól kikent tepsibe tesszük,
a tetejükkel
lefelé, szorosan egymás mellé. A gombák közepébe egy kis tejfölt
teszünk és megsózzuk. Forró sütőbe tesszük, mire elsül a tejföl, a gomba
is megpuhul.
Petrezselymes burgonyával tálaljuk.
5. Répás béles
A tarlórépát lehámozzuk, apróra szeleteljük, sózzuk, pihenni hagyjuk.
Sós vízzel a rétestésztánál keményebb tésztát gyúrunk, sodrófával
vékonyra nyújtjuk. A répát kifacsarjuk, kevés zsíron megpároljuk, enyhén
cukrozzuk.
Egyenletesen a tésztára terítjük. Hájas tésztához hasonlóan
összehajtogatjuk, majd sodrófával ismét kinyújtjuk. Kizsírozott tepsiben
pirosra sütjük,
majd kockára vágjuk. Lábasba tesszük, vajat és tejfölt teszünk
hozzá, majd forralt tejjel leöntjük, hogy ellepje. Lefedjük, ha megpuhult,
ízlés szerint
cukrozzuk.
4. Paprikás vargánya
A szárított vargányagombát megmossuk, leforrázzuk. Apróra
vágott vöröshagymát zsíron üvegesre pirítunk. Beletesszük a lecsepegtetett
vargányát,
megszórjuk pirospaprikával, kevés vizet öntünk alá. Sütés közben
egy-két felkockázott krumplit teszünk bele. Amikor a krumpli is átsült,
kevés liszttel
forgassuk át, adjunk hozzá egy pohár tejfölt. Köretként galuska
megy hozzá.
3. Vasi pecsenye, az eredeti
A legalább fél kilónyi, kicsontozott sertéstarját
négy szeletre vágjuk, enyhén kiverjük, és egy éjszakára sós, borsos, fokhagymás
tejbe
pácoljuk. A húst pirospaprikás lisztbe forgatjuk, bő zsírban
mindkét oldalát pirosra sütjük. Dödöllével vagy hagymás törtkrumplival
kínáljuk.
2. Tökös-mákos rétes
Fél kiló főző- vagy sütőtököt meghámozunk, vékonyra darálunk,
kissé sózzuk, majd kicsavarjuk. Harmad kiló mákot ledarálunk,
ugyanannyi porcukorral elkeverjük. Rétestésztát készítünk, kihúzzuk, zsírral
lekenjük.
A tésztát egyenletesen megszórjuk a mákkal és ízlés szerint
mazsolával, a felére tesszük a tököt. A rétest felcsavarjuk, olvasztott
zsírral és
tojással elkevert tejföllel bekenjük. Középmeleg sütőben megsütjük.
Szeleteljük, forrón tálaljuk.
1. És a vitathatatlanul legismertebb őrségi ételünk:
a dödölle
A krumplit kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük, majd pürésítjük.
Lassú tűzön lisztet adunk hozzá, egészen addig amíg
bírjuk keverni.
Ha kész van, húzzuk le a tűzről. Egy serpenyőbe tegyünk pár
kanálnyi zsírt.
Apróra vágott hagymát pirítsunk üvegesre, majd egy evőkanállal
szaggassunk bele kis gombócokat a krumplipüréből. Tipp: a kanalat
mártsuk zsírba, hogy
a gombócok ne ragadnak össze. A gombócokat forgassuk bele a
hagymába, hogy az ráragadjon az oldalukra. Tegyük tepsibe és
forró sütőben süssük ropogósra.
Mindig frissen, forrón tálaljuk! Önálló fogásként tejföllel
kínáljuk, de köretként is kitűnő, például pörköltekhez.
Szentgotthárd az Őrség kapuja, éttermünk főszakácsa tőzsgyökeres Őrségi család sarja, így nem csoda, hogy az Andante étterem étlapján Pankaszi disznósült, erdei gomba-mártásos Őrségi szűzérmék, Fatányéros és Őrségi húsos tál szerepel, ha a tájjellegű őrségi konyha ízeire vágynak. Nálunk megtalálják, várjuk Önöket!
(Írásunk szabadon felhasználható, csak azt kérjük, forrásként szíveskedjenek feltüntetni a www.andanterestaurant.hu címet. Köszönjük!)
Andante panzió és étterem
Szentgotthárdon, az Őrség kapujában,
5 perc séta a St. Gotthard Spa&Wellness élményfürdő!
9970 Szentgotthárd, Füzesi út 12.
Telefon: (+36) 94 44 55 66
Mobil: (+36) 20 234 42 41
E-mail: info@andanterestaurant.hu
Finomságok a házi ízektől a szívbarátig!
További információkért ide kattintson:
> Online asztalfoglalás
> Panzió árak, szolgáltatások
> Szállás ajánlatok, kedvezmények
> Online szállásfoglalás
| Térkép | |
|
Andante Hotel és Étterem 9970 Szentgotthárd, Füzesi út 12. Telefon: +36 94 44 55 66 e-mail: info@andanterestaurant.hu |
|

Étterem l Rendezvények l Asztalfoglalás l Külső rendezvények l Grillterasz l Aparthotel l Hétvégi ajánlatok l Szállásfoglalás l Térkép l Galéria l Elérhetőség
A 10 legjobb őrségi étel l A borválasztás 10 aranyszabálya l A grillezés 10 aranyszabálya l A szívbarát ételek 7 pontja l Hagyományos lakodalmi menü
Szentgotthárd l GotthardCard Városkártya l Különleges whisky Szentgotthárdon l Interjú a séffel

Szeretettel várja Önt Kozó Péter üzletvezető, Horváth Béla
főszakács és az Andante csapat!

Köszönjük!.
© Andante
Hotel és Étterem l Minden jog fenntartva.
l Webdesign & webhosting: Virtuart
Kft. l Levél a webmesternek.
















